mindig ezt szoktam mondani... De azt hiszem ez nem igaz bizonyos értelemben! Van valaki az életemben, akivel nagyon régen "ismerjük" egymást. A neten ismerkedtünk meg majd egy éve és azóta mondhatni, hogy napi kapcsolatban vagyunk. Tudjuk egymás előéletét, rigolyáit, jó és rossz tulajdonságait. Végigasszisztáltuk a másik összes kapcsolatát, ha barátra volt szükségünk, a másik mindig ott volt, bár sosem találkoztunk. Ő az ország egyik végén lakik, én a másikon... Így tengettük a napjainkat egész a múlt hét végéig, amikor is sort kerítettünk a nagy találkozásra.
Szombat délután mentem hozzá, boldog voltam, hogy végre láthatom. Nagyon jól éreztük magunkat, és estefelé már mindketten éreztük, hogy talán tovább kéne gördíteni ezt a szálat. Lépni kéne, és a kapcsolatunkat más irányba terelni. Féltünk mindketten mi lesz a vége, minden mozdulatunk két tizenévesére emlékeztetett, akinek még sosem volt dolga a másik nem képviselőjével, de megtörtént aminek meg kell és csodálatos volt. A vasárnapi nap már ennek szellemében telt, kéz a kézben sétáltunk mint két szerelmes, beszélgettünk és bátran ki merem jelenteni, hogy életem egyik legboldogabb 24 óráját töltöttem vele. Ennek sem bántam meg egyetlen percét sem, most mégis fővök a levemben. Úgy érzem, ő nagyon szerelmes, túlzottan is. Rám zúdította hirtelen az érzelmeit, napjában többször keres telefonon és mindig elmondja, hogy mennyire hiányzom neki és ő milyen boldog. Talán ugyanazokat az érzéseket éli meg, amit én annak idején a nagy Ő-vel, de én képtelen vagyok viszonozni ezt olyan mértékben, ahogy ő megérdemelné.
Azt hiszem mégiscsak igaza volt a férjemnek, amikor azt mondta, hogy hülye vagyok, mert mindenkit elmarok magam mellől. Semmire sem vágynék jobban, mint szeretetre, szerelemre, amikor pedig itt a lehetőség nem tudok mit kezdeni vele.
Az egészségi állapotom sem a legfényesebb. A múlt héten tudtam meg, hogy az eddigi kezelések mit sem értek, sőt a CT vizsgálat kimutatta, hogy a májamon a daganat a kemoterápia ellenére majd a duplájára nőtt. Nem tudom mi lehetne a megoldás a helyzetemre, most megint kilátástalannak tűnik minden.
Aki pedig a kutya-sztori folytatását várja... Ott is vannak események, örömteli pillanatok, de arra még várni kell...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Tyria · http://tyria.freeblog.hu 2008.01.31. 19:47:44
lazacazűrből 2008.02.10. 23:31:00
Szeretnék majd mesélni neked egyszer egy történetet magamról, egy rokonomról és az én kedvesemről, ami, ha nem is érdekes annyira...szóval talán majd meghallgatod egyszer.
Másrészt kemó helyett van még valami ötleted? Vagy mellé? Mert a kemó...pláne magában a kemó...tapasztalatom szerint lófitty ahhoz képest, aminek mondják...
(Ígérem, ez nem tanács volt, és igyekezni fogok, hogy ne is legyen tanács belőle.)
fruzs
lazacazűrből 2008.02.10. 23:34:50