mindig ezt szoktam mondani... De azt hiszem ez nem igaz bizonyos értelemben! Van valaki az életemben, akivel nagyon régen "ismerjük" egymást. A neten ismerkedtünk meg majd egy éve és azóta mondhatni, hogy napi kapcsolatban vagyunk. Tudjuk egymás előéletét, rigolyáit, jó és rossz tulajdonságait. Végigasszisztáltuk a másik összes kapcsolatát, ha barátra volt szükségünk, a másik mindig ott volt, bár sosem találkoztunk. Ő az ország egyik végén lakik, én a másikon... Így tengettük a napjainkat egész a múlt hét végéig, amikor is sort kerítettünk a nagy találkozásra.

Szombat délután mentem hozzá, boldog voltam, hogy végre láthatom. Nagyon jól éreztük magunkat, és estefelé már mindketten éreztük, hogy talán tovább kéne gördíteni ezt a szálat. Lépni kéne, és a kapcsolatunkat más irányba terelni. Féltünk mindketten mi lesz a vége, minden mozdulatunk két tizenévesére emlékeztetett, akinek még sosem volt dolga a másik nem képviselőjével, de megtörtént aminek meg kell és csodálatos volt. A vasárnapi nap már ennek szellemében telt, kéz a kézben sétáltunk mint két szerelmes, beszélgettünk és bátran ki merem jelenteni, hogy életem egyik legboldogabb 24 óráját töltöttem vele. Ennek sem bántam meg egyetlen percét sem, most mégis fővök a levemben. Úgy érzem, ő nagyon szerelmes, túlzottan is. Rám zúdította hirtelen az érzelmeit, napjában többször keres telefonon és mindig elmondja, hogy mennyire hiányzom neki és ő milyen boldog. Talán ugyanazokat az érzéseket éli meg, amit én annak idején a nagy Ő-vel, de én képtelen vagyok viszonozni ezt olyan mértékben, ahogy ő megérdemelné.

Azt hiszem mégiscsak igaza volt a férjemnek, amikor azt mondta, hogy hülye vagyok, mert mindenkit elmarok magam mellől. Semmire sem vágynék jobban, mint szeretetre, szerelemre, amikor pedig itt a lehetőség nem tudok mit kezdeni vele. 

Az egészségi állapotom sem a legfényesebb. A múlt héten tudtam meg, hogy az eddigi kezelések mit sem értek, sőt a CT vizsgálat kimutatta, hogy a májamon a daganat a kemoterápia ellenére majd a duplájára nőtt. Nem tudom mi lehetne a megoldás a helyzetemre, most megint kilátástalannak tűnik minden.

Aki pedig a kutya-sztori folytatását várja... Ott is vannak események, örömteli pillanatok, de arra még várni kell...