Egy rákos lány naplója

Kedves Olvasóim!

Jó pár nappal ezelőtt jártam itt utoljára, lehet, hogy mégsem vagyok olyan grafomán, mint hittem...:)

Folytatva az előzőeket, miután vége lett a kezeléseknek és szépen lassan kezdtem rendbe jönni, úgy éreztem, kicsattanok az egészségtől. Soha olyan jól nem éreztem magam a bőrömben, mint akkoriban. Úgy döntöttem, ideje számot vetni eddigi életemmel, és változtatni rajta. Elhatároztam, hogy otthagyom a munkahelyem és váltok és az addigra romokban heverő házasságom is felszámolom. Sokakban felmerülhet most az a kérdés, hogy miért vágtam bele a kést abba az emberbe, aki a betegségem ideje alatt mellettem állt. A válaszom erre akkor is és most is az, hogy ez a támogatás csak a külvilágnak szólt. Nem mondom, hogy nem volt őszinte, de... nem is tudom leírni. Súlyos szexuális oka is volt ennek a döntésnek. A mi házasságunknak ez mindig kényes része volt, valahogy úgy igazából sosem működött, a legelején sem. A férjem ugyan a mai napig cáfolja, sőt felháborodik, de a mellamputáció után soha nem tudott már ÚGY nézni rám. Én inkább undort láttam a szemében, mint kívánatot, és ennek nem csak szóval, de tettekkel is hangot adott. Ha véletlenül közeledtem felé, trágár szavak kíséretében szó szerint ellökött magától. Miután jobban lettem, annyira kívántam volna egy férfi ölelését, testét és szeretetét, de ezt nem kaptam meg. Sőt!!!

Szó szót követett és tavaly valamikor nyár vége felé feldobtam a labdát egy veszekedés közben, hogy vegye a sátorfáját és legyen szíves, kötözzön el. Ekkor a fejéhez kapott, és a kimondott szavaim hallatán én is. Mindketten komolyan megijedtünk és leültünk megbeszélni a dolgainkat. Ő is és én is elmondtam a sérelmeimet, és én úgy érzem, hogy meg is próbáltam változtatni a hibáimon. (Mert hát bármennyire is szeretném, én sem vagyok tökéletes) Ez sem vezetett eredményre, és a legközelebbi összezördülésünkkor már ő mondta, hogy elköltözik. Akkor kezdtem el komolyan gondolkodni, hogy én valóban ezt szeretném? Sok érv volt mellette és ellene is és persze ott volt a lányunk, aki akkor kezdte az iskolát és 7 éves volt. A férjem bőszen albérletet kezdett el keresni és kb. 1 hónap múlva, a Niki születésnapja előtt egy héttel, az iskolakezdés után 1,5 hónappal elköltözött. Szépen becsomagoltam neki, kimostam, kivasaltam rá, felszereltem, hogy a lakásban semmiben sem legyen hiánya, és útjára bocsátottam. Büszke vagyok rá, hogy mindez egy hangos szó nélkül, békében és egyetértésben történt.

Mivel akkoriban már nem dolgoztam, betegállományban voltam, a napjaim nagyon sivárrá váltak. Csak ültem a konyhában, és azon gondolkodtam hogyan tovább.

Aztán jött a világmegváltó ötlet, az internet! Bevallom férfira volt szükségem, de nagyon gyorsan, akkoriban már kb. 1,5 éve nem volt szexuális kapcsolatom egy hímneművel sem, így hát már épp itt volt az ideje... Mindegy, hogy ki, hogy néz ki, egy kicsit fogjon meg benne valami, és már mehetünk is. Igen ám, de itt jött a nagy gond... Le kell venni a melltartót és ami alatta fogja fogadni, nem éppen dekoratív látvány!!!