Sok minden történt, mióta elmentem, de most újra itt és írok gőzerővel. Vannak az ismerőseim közül jónéhányan, akik tudom, hogy olvassák a blogom. Hülye voltam, hogy megadtam nekik a címét, az ismeretlenség homályában kellett volna tartani, de már megtörtént. Sokakat közülük a következő bejegyzéseimmel meg fogok bántani - hozzáteszem akaratlanul - de ez az én blogom, az én életem, az én szempontjaim.

A kutya sztorihoz nem tudok sokat hozzátenni. A hatalmi harcok lezajlottak, hogy melyik lett a falkavezér, csak ők maguk tudják, mi nem tudtunk rájönni...

A magánéletem: na az már érdekesebb, ismét romokban hever, úgy döntöttem a társkeresést végleg befejezem. Az a kapcsolatom, amiről legutóbb írtam véget ért. Jó szokásomhoz híven én vetettem neki véget. Akkoriban még tudtam, hogy miért, ma már nem, azt hiszem hülye voltam, de erre is utólag kellett rájönnöm. Sajnos nem tartott sokáig és bár tudom, érzem, hogy egy szavamba kerülne és folytathatnánk, valahogy mégsem akarom. Hiányzik! De igazából már nem is tudom, hogy mi. Ő vagy az érzés, hogy valakihez tartozom, vagy a szeretkezések. Húh, az nagyon jó volt... Életemben a legjobb... Összhang az első pertől... De olyan jó lett volna, ha egy kicsit vagányabb, talpraesettebb. Nem tudom miért, de mindig egy szárnyaszegett kis veréb jut róla az eszembe... Nagyon nehezen viseltem a "majomszeretetét". Rengeteget beszéltünk telefonon, márcsak a távolság miatt is, és úgy éreztem, hogy egy idő után már nem tudunk egymásnak újat mondani. Teherré vált a gondoskodása, a szerelme, az aggódása és a bizakodása. Most bármit megadnék ezért...

Miután véget ért a kapcsolatunk, regisztráltam egy másik társkereső oldalon. Nem akartam megbántani, így azt mondtam neki, hogy nincs senkim. Amíg együtt voltunk nem is volt, de amint átmentem a másik oldalra, nem telt bele egy hét, és máris megismerkedtem valakivel... Nem volt a férfi sem szép, sem gazdag, sőt még öreg is volt hozzám a maga 51 évével, de okos volt és bár nem akartam, az eszével elvarázsolt... Minden porcikám tiltakozott ellene, hogy egy nálam ennyivel idősebb férfival létesítsek bármilyen kapcsolatot, de képtelen voltam ellenállni. Pláne amikor a hangját először meghallottam a telefonban... Úgy éreztem újra szerelmes vagyok...

De nagyon sokáig csak a hangja maradt és a beszélgetések. Többször felvetődött, hogy találkozzunk, de valamilyen kifogás mindig előkerült. Hol ez, hol az, hol a munka, hol mit tudom én... Míg végül azt mondtam, ha nem láthatom teljes valójában, nem állok vele többet szóba. Rögtön megoldotta... Egy hétvégét töltöttünk együtt. Egy kellemes vacsora, egy éjszaka... Aztán ismét kifogások, mindig a munka, a munka és a munka. Mindezt úgy, hogy napjában többször, beszéltünk telefonon. Minél több volt a kifogás, valahogy a varázs is annál inkább elmúlt. Amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan ment... Volt több olyan apró momentum, ami a tiszavirág-életű kapcsolatunkra máris árnyékot vetett, mégsem akartam elveszíteni. Aztán persze itt is betelt a pohár... Úgy éreztem nem szeret eléggé, a tizedét sem kapom meg annak a törődésnek, amit - talán joggal - elvárhatnék. Bármi vetett árnyékot az életére, mindenért úgy éreztem engem hibáztat és mindig azzal takarózott, hogy ő nem keres kapcsolatot. (Azt hiszem valóban nem is keresett elég volt az az egy éjszaka, ami még csak jólsikerültnek sem mondható) Szó szót követett, a beszélgetéseink során egyre többször a kákán is csomót kerestünk. Ő is, én is, míg végül odáig fajult a dolog, hogy kiszálltam innen is. Éreztem, hogy ő is ezt szeretné, mégis az első beszélgetésünk után megalázkodtam... Amit még soha nem tettem idáig. Szerettem volna visszacsinálni a dolgot, újrakezdeni úgy, ahogy megismerkedésünk hajnalán... Épp ma jöttem rá, hogy azt hiszem végig az orromnál fogva vezetett... A részéről nem volt ez soha szerelem, bár a nagy szavak előkerültek természetesen, én pedig csak ahhoz ragaszkodtam, hogy tartozhassak valakihez. Mindegy ki az... Egy biztos, a szavakat ügyesen forgatta, és ügyesen mondatott ki másokkal olyan dolgokat, amihez ő gyáva lett volna... Már egészen kezdek beletörődni, hogy minden férfi az...

Többek között ez volt az utolsó csepp a párkeresési mizériámban. A másik az egészségi állapotom. Lassan túljutok a kemoterápián, már csak három van belőle... Milyen vicces, épp a napokban számoltam, hogy eddig összesen kb. 110 infúziót kaptam és ha minden jól megy, mégegyszer ennyit fogok kapni. A legutóbbi kezeléssorozat hatására a hónalji és a hasi nyirokcsomókból eltűntek a daganatok, a csontjaim állapota sem romlott. Viszont a májammal továbbra is komoly gondok vannak. Az a kibaszott daganat csak nő és nő. Mintha egyenesen jól érezné magát a kemoterápiában lubickolva... Mivel lassacskán jönnek elő az ezzel járó fizikai tünetek is (haspuffadás, hányás, székletproblémák és gyötrelmes fájdalmak) gyors megoldást kell rá találni. A doktornőmmel egyeztettem és a legmodernebb lehetőségek ellenére mégiscsak úgy döntöttünk, hogy műtét. Még nem tudok időpontot, nem tudok semmit, csak azt, hogy muszáj ütnünk a vasat, mert gáz lesz...

Még egy újabb változás: 3 hete dolgozom, de erről legközelebb...

Köszönöm a rendszeres olvasóim türelmét, mostmár leszek ismét...