Először is szeretnék elnézést kérni, hogy itt válaszolok neked, de úgy éreztem, a kommentedre adott válaszom a többieket is érdekelheti, akik szintén rendszeresen olvassák a blogom.

Először is köszönöm bíztató szavaid, nagyon jól estek. Szabi volt az egyetlen férfi az életemben, aki megértette a helyzetem, vállalta volna az azzal járó kellemetlenségeket, lehet, hogy azért, mert ő igazán és tiszta szívéből szeret talán a mai napig és nem utolsó sorban azért, mert átélte azokat a dolgokat, amin én most megyek keresztül. Ő ritka példány a világunkban, mégis így kellett döntenem.

Igaz, hogy fiatal vagy, bár soraid nem erről árulkodnak. Úgy látom a blogom minden egyes bejegyzését megérted, de a férfiak lelkéről nem tudom mennyit tudsz. Hidd el én sokat, és nem haragszom egyikre sem. Gondold el a helyzetet. Itt egy beteg nő egy gyerekkel... Nehéz ezt felvállalni, elfogadni. Egyesek még egy gyerekkel is nehezen bírkóznak meg, hátmég egy ilyen betegséggel... Sok férfivel beszélek az életben és a neten is annak ellenére, hogy már nem társkeresési szándékkal vagyok fennt. Akik korban hozzám illenének, azok többsége komolyan depressziós, közülük egy-kettő klinikai kezelésre szorulna. Aztán vannak, akik függetlenek, mégis pusztán szexkapcsolatot keresnek. Erre lássuk be, nem én vagyok az ideális jelölt... A harmadik csoport akár jónak is tűnhetne, nincs depi, kiegyensúlyozottan élnek, kedvesek, intelligensek, ezért aztán elkeltek, házasságban élnek. Olvashattad, volt ilyenben is részem, soha többet nem szeretném ezt. Ennek a kapcsolatomnak a hiányát, a sebeit, az élményeit míg élek nem fogom kiheverni, és míg élek ő lesz az igazi férfi számomra. Erre is csak mostanában jöttem rá. Tudod én már nem akarok senkinek udvarolni, udvaroljon a férfi, hisz az ő dolguk lenne. Nem akarok én más lelki szemetesládája lenni, hisz van nekem is bőven problémám, amit nem terhelek másokra. Egyszerűen szeretve akarok lenni és szeretetet adni. Se többet, se kevesebbet...

Hogy mi a helyes magatartás? Hogy mások szerint mi az, nem érdekel... Csak az a helyes, amit én annak gondolok, ami nekem jó. Nem érdekel, ha az emberek megbotránkoznak néha, nem érdekel a sajnálatuk, és megmondom őszintén időnként a véleményük sem. Meghallgatom, talán el is gondolkodom rajta és vagy megfogadom vagy nem. Megtanultam egy kicsit önzőnek lenni és csak azzal foglalkozni, azokat a dolgokat tekinteni fontosnak, amik nekem azok és persze a lányomnak. Ő minden és mindenki felett áll a számomra.

Köszönöm, hogy olvasol, remélem továbbra is a látogatóim között tudhatlak.

Zsanett