Drága Olvasóim!

Az elmúlt napokban igencsak elhanyagoltalak titeket, ezért elnézést kérek. Tudom, hogy egyre többen vannak, akik várnák a bejegyzéseim és rendszeresen olvasnának, de elég sűrű volt az életem mostanában.

Ami a legfontosabb, hogy pénteken megkaptam az első kemoterápiát. Hát meg kell, hogy mondjam, én még ilyet életemben nem éreztem... Mint aki a sárga földig be volt rúgva. Még folyott belém a cucc, de már éreztem, hogy a szemem nem bírom nyitvatartani, a nyelvem nem forgott és úgy szédültem, mintha legalább intravénásan belémnyomtak volna egy-két üveg vodkát. Aztán pedig jött a legnagyobb élvezet... Ilyen állapotban vezetni 35 km-t. Mint a hülye részeg disznó énekeltem a kocsiban, és közben minden autónak 4 lámpája volt, aki jött velem szemben. Amíg a városban álltam a dugóban, nem volt gond, csak utána, amikor haladni kellett. Ha akkor elkap egy rendőr tuti, hogy a detoxig meg sem állok... De sajnos muszály voltam kocsiba ülni... Van hatszáz ismerősöm kocsival, egy ex-férjem, aki állítólag segít és mellettem áll, de hazavinni senki sem képes...

A rákövetkező pár nap igen érdekesen telt... Bármennyire szerettem volna pihenni, aludni nem tudtam, sőt hajnalig kukorékolok, napközben pedig a csajszi miatt nem vagyok képes egy jót szundikálni. Ő az egészből mit sem tudhat, csak annyit egyelőre, hogy anya most más kezelést kapott és fáradtabb. Szombaton olyan voltam és egy az egyben olyan érzésem volt, mint aki totál másnapos. Szédültem, zavart a fény is, fájt a fejem és minden porcikám és olyan hányingerem volt, hogy majd beledöglöttem. Amit megettem, az pedig ahol bement, garantáltan ugyanott távozott. Ettől függetlenül nem volt olyan rossz, mint annakidején... 

Vasárnap jobban voltam így aztán beiktattam estére egy randit. Voltak balul elsült részei, de alapvetően jól sikerült... Azt hiszem kedvelem a fiút, ha nem beszélünk, hiányzik máris... Lehet, hogy még a végén szerelmes is leszek? Ennél többet erről most nem írnék, mert tudom, hogy Ő is olvas...

A kezelés következtében kezdek "kivirágozni". Olyan ragyás kezd lenni a fejem, mint egy kamaszlánynak, de állítólag ez teljesen normális. Hát én ezt rosszul viselem... Amennyire nem érdekel, hogy annak a valakinek, aki majd végig fogja velem ezt csinálni milyen a külseje, hogy néz ki, annál jobban érdekel, hogy én hogy nézek ki. És kezdek egyre szarabbul... És még hogy fogok.... Tudom, hogy ez egy múló állapot, épp azt számoltam, hogyha minden jól megy, február végére túlleszek a kemo-n és talán jövő június-júliusban már a parókát sem kell majd hordanom. Jó lenne már ott tartani és egy fél évvel öregebbnek lenni.... Most valahogy úgy hajtanám az időt, de b....meg, nem akar sietni, sőt egyre hosszabbnak tűnnek a napok.

Pénteken kapom az újabb dózist. Az már állítólag nem lesz ilyen rossz, kevesebb mellékhatása lesz, mert most majd más szert kapok. Nem hajlandók hetente berúgatni....:) Pedig esküszöm, az jólesett, csak az utána következő napok ne lettek volna....

Ui: valaki legyen olyan drága és árulja el nekem, hogy lehet ide képet feltenni....