Drága Olvasóim!

Az első kommentre vártam, kíváncsi voltam, hogy rajtam kívül valaki olvassa-e még az irományom, vagy feleslegesen koptatom az újjaim. Köszönöm vizibicikli.

Szóval ezután nem sok minden történt, mint írtam már felszabadultam. Anyu valahol sejtette, hogy mi zajlik bennem, ezért egy kicsit szabadjára engedett. Innentől fogva jöhettek hozzánk a barátnők és mivel akkoriban 14 éves voltam, kezdtem felfedezni, hogy fiúk is vannak a világon és nem csak arra jók, hogy "üssük" őket. Félreértés ne essék, azért az első szexuális kapcsolatom nem ebben az időben történt, de a randik, az első csók és a barátok akkoriban mindennél többet jelentettek. Meg is lett az eredménye, mert a 8. félévi bizonyítványom siralmas lett. Ott álltam a továbbtanulás küszöbén, és egy középiskola sem akart velem szóba állni, még felvételizni sem akartak behívni. Ahova véletlenül behívtak, ott a mellettem ülőnek segítettem, őt felvették, engem nem. Lett volna ismerős, aki el tudta volna intézni, hogy bekerüljek, de anyu nem akart protekciót kérni. Nem a büszkesége volt, ami visszatartotta, hanem az, hogy megkapjam az első úgymond igazi pofonom az élettől és tanuljak a következményekből. Én is egyre inkább éreztem, hogy ég a lábam alatt a talaj, és gőzerővel tanulni kezdtem, a 8. évvégi bizonyítványom majdnem kitűnő lett, de akkor már hiába... A középiskola elúszott, nekem pedig egy gyors- és gépíró szakiskola maradt. Oda viszont minden további nélkül felvettek. Az első tanítási napon rájöttem, hogy miért...

Az iskola kapujában elkapott egy lány, aki már akkor nagyon szimpatikus volt. Megbeszéltük, hogy mindketten ide fogunk járni, és a véletlen úgy hozta, hogy osztálytársak lettünk. Ő lett az, akinek köszönhetem, hogy azt az egy évet, amit ott töltöttem, valahogy átvészeltem. Mostanában sokat kerestem, de nem tudok a nyomára bukkanni. Azóta már biztos férje, családja van neki is. Kíváncsi lennék, hogyan alakult az élete. Szóval: Kis félénk lányként beléptem az osztályterembe, és az első utamba eső padba beültünk figyeltem, és hüledeztem. Azok között, akik szépen lassan szálingóztak be a terembe, egy sem volt, aki valamiért tetszett volna. Hát még amikor elkezdtek beszélgetni... Az egyik elmesélte, hogy előző este milyen ragasztót szívott, a másik pedig azzal dicsekedett, hogy mit csináltak a barátjával. Én pedig csak ültem ott, hallgattam, elképedtem és sírtam magamban, hogy hova kerültem. El sem tudom mondani, hogy mennyire kilógtam a sorból. Elhatároztam, hogy innen mielőbb le kell lépnem. Szerencsére a jó tanulóknak ez könnyen ment, és kaptam egy olyan lehetőséget, hogy abban az esetben, ha első év végére kitűnő lesz a bizonyítványom, átmehetek ugyanabban az iskolában, de szakközepes osztályba, és kezdhetem az középiskolát újra. Gondolom mondanom sem kell, hogy éltem a lehetőséggel és a rákövetkező évet már másik osztályban kezdtem.

Ez volt az az időszak is, amikor kialakult az első komoly párkapcsolatom. A megismerkedésünk érdekes volt, a Margitszigeten történt a buszmegállóban. Még mondja nekem valaki, hogy nem lehet bárhol ismerkedni.:) A fiú (nevezzük nevén: Laci) leszólított, én pedig mivel elég morcos hangulatban voltam, elég bunkó módon válaszoltam neki. Ettől függetlenül ő nem szaladt el, és míg kb. 5 percet vártunk a buszra és elmentünk vele talán 2 megállót, máris megbeszéltük a másnapi randit. Másnap találkoztunk, aztán megint, és megint. Ez így ment 1,5 évig...

Most egy kis szünet, de még folytatom...